Felkészülés a Nagy Napra – az utolsó napok teendői
Azt hinné az ember, hogy ha 1-1,5 év az esküvő előkészületi ideje, az utolsó hetekre alig marad valami teendő. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy amikor már szinte mindent leszerveztünk, akkor is akad egy kisebb listára való.
Szépséggel kapcsolatos teendők
Hidratálás: ezért fontos, hogy bőrödről ne pattanjon majd le az esküvői smink.
Utolsó hetekben korai alvás, rápihenés: hogy ne legyenek karikásak a szemeid és a szervezeted is jól bírja majd az egész napos “terhelést”, a jövés-menést
Napi 10.000 lépés: hogy meglegyen a kondid a gyalogláshoz, talponálláshoz, tánchoz
Könnyű, de rendszeres étkezések: segít frissnek maradni, és marad hely az esküvői menünek is, amellett, hogy beleférsz a ruhádba (véletlenül se koplalj esküvő előtt, inkább mozogj!)
Szervezési kérdések
Listát írni, csoportosítani: biztosan eddig is ezt tetted, ez most fokozottan célszerűbb. Amint eszedbejut valami teendő, írd fel, a megfelelő csoportba tedd be, optimailzálj, hogy ne kelljen ugyanoda többször menned
Segítség bevonása, megszervezése: gondold át, hogy ki tudná helyetted elhozni, beszerezni, felhívni, kimenni érte stb. Ez azért fontos, hogy ne aprózódj fel túlságosan, ne kelljen szétszakadnod a sok kis feladat záporában. A célszerűség mellett a család, barátok örülnek, ha kisebb feladatokban besegíthetnek és hozzájárulhatnak az esküvődhöz.
Szolgáltatókkal az utolsó infókat átbeszélni: a véglegesített forgatókönyvet érdemes kiküldeni az össze megjelenő szolgáltatónak. Esküvőimmel kapcsolatban ezt én mint ceremóniamester szoktam megtenni.
Lakásban minden kelléket egy helyre összepakolni: Nevezzetek ki a lakásban egy helyet, és mindent, amit majd az esküvő helyszínére kell elvinnetek, azt oda gyűjtsétek külön dobozba, ládába, aszerint, hogy a készülődéshez, a fotózáshoz, a templomhoz, a szertartáshoz, az étteremhez, a bulihoz fog kelleni. Nem célszerű, hogy az X apróság az anyuéknál van, a másik a tesóméknál. Kicsit úgy fogtok kinézni, mint költözködéskor, de akkor legalább nem az utolsó pillanatban kell keresni a nagy lakásban pl. a gyűrűtartót.
Túlélőkészletet összeállítani: gondold át, milyen vészhelyzetek lehetnek és arra egy dobozba készíts össze néhány dolgot (pl. sminkkészlet, hajlakk, varrókészlet, sebtapasz, fejfájás csillapító, szőlőcukor, rendszeresen szedett gyógyszerek, hajgumi, csatt, váltócipő stb.)
Szolgáltatókat szerződés szerint kifizetni: intézd el az utalásokat előre, a többieknek a készpénzt készítsd el névre szóló borítékokban
Társaság megszervezése: beszéld meg a családdal, barátnőkkel, barátokkal, ki legyen veled reggeltől a készülődésen, vagy amikor elbújva várakoznod kell, ki mikor várjon, kísérjen
Ráhangolódás a Nagy Napra
Tervezd meg a Nagy Nap reggelét: ki mikor jöjjön (kérd meg, hogy ne késsen!), ki mikor hol legyen veled, mikor reggelizel, ebédelsz, hol tudsz pár faltot enni stb.
Utolsó napon közös program a pároddal: intézzétek úgy a szabadságokat, hogy esküvő előtti napot együtt tölthessétek. Lehetőleg úgy, hogy szó se essen az esküvőről, ne kelljen semmi után rohangálni, idegeskedni. Utána este elválás, ajánlott a külön alvás, mert ajándékkal bír az első találkozás.
Kívánom, hogy gördülékeny, ám emlékgyűjtéshez elegendő idős esküvőd legyen!
Hubadúr
Kép: Orbán Gellért (Rita-Tomi esküvője)