Illik-e a papot/lelkészt/rabbit meghívni az esküvői mulatságba, vacsorára?

Akármekkora esküvőt szervezel, mindig felduzzad a meghívandók listája egy akkora létszámra, ahol (tehát 50 fővel előtte) végül meg kell húznod a vonalat. Egész egyszerűen több ember nem fér be az étterembe, vagy a költségvetésbe.

Hogy ki maradhat rajta a listán, ki kerül a „ponthatár fölé”, azt ti döntitek el.

Vannak olyan családtagok, ahol fel sem merül a kérdés, hiszen ők mindenképpen veletek lesznek a nagy napon. Ugyanígy már rég az elsők között szerepel néhány legjobb barát, életetekben fontos szerepet betöltő személy is.

Vajon kit illik mindenképpen meghívni az esküvőre?

Induljunk ki abból, hogy mindenkit illik meghívni, akik közel állnak hozzátok, hiszen életetekhez, boldogságotokhoz, esküvőtökhöz jelentősebben hozzájárultak. Természetes részükről a vágy, hogy menyasszonyként, vőlegényként lássanak titeket a legboldogabb napon.

Az egész esküvő a közös ünneplésről, örömötök szétosztásáról és egyben megsokszorozásáról szól. Mindazok az emberek, akik régóta, vagy nagyon ismernek valamelyikőtöket, mindkettőtöket, szívesen osztozn(ná)nak az örömötökben közelebbről, mint ahogyan ezt egy facebook-fotó alatti hozzászólásban meg lehet tenni.

Vannak olyanok is, akiket természetüknél fogva érdemes [érdemes dőlt betűvel] meghívni, mert köröttük mindig pezseg a levegő, spirálban hömpölyög a csí, és remek partiarcok. Számíthatsz rájuk, hogy katalizálják, vagy a hátukon elviszik a partit. Jó érv lehet, hogy a meghívandók listáján maradjanak.

A meghívóban tedd egyértelművé, hogy vendégül látod a párját, oldalbordáját, kísérőjét, családját is, vagy csak őt magát.

Illik-e meghívni az esketőt a vacsorára?

Régen, amikor egy faluközösség, egyházközösség közösen szervezett, tartott esküvőt, természetes volt, hogy a pap, vagy a lelkipásztor is tiszteletét teszi legalább az ünnepi vacsorán. Hívő családok számára fontos volt, hogy legalább az asztali áldást elmondja. A mulatozás, táncikálás személyéhez, missziójához ritkán passzol, ezért többnyire el is búcsúzott, mielőtt szétrúgták volna a ház oldalát a vendégek. Tehát járt neki is a vacsora, mint mindenkinek, aki bármit is hozzátett a család boldogulásához, vagy az esküvőhöz.

Ha nem álltok olyan közel egymáshoz az esketővel – könnyen megeshet, mert elköltöztetek, vagy nem volt alkalmatok, elégséges időtök megismerkedni, személyiségeteket felfedni –, akkor is meghívhatod az esküvőre, ha szeretnéd, de nem kötelező.

Ha régi ismerős a pap/lelkész, akkor valószínűleg magadtól is meghívod.

Ha elköltöztetek már otthonról, és ragaszkodtok a személyéhez, és ezért elhívjátok a hozzátok közelebb eső templomba, hogy összeadjon benneteket, akkor az esetleges nagy távolság miatt már az egész napját rátok szánja. Ilyenkor bizony illik megvendégelni, felajánlani neki, hogy tartson veletek.

Ha nem közeli ismerős, nem ő keresztelt, nem ismeri a családodat, nem szimpatikus valamiért (bárkivel előfordulhat), nem kötelező meghívnod az a vacsorára. Viszont adhatsz neki egy doboz sütit, vagy valami kedvességet, és akkor mégsem úgy távozol a szertartás után, mint aki ott hagy csapot, papot. Vagy felajánlhatod az egyházközösség javára a dekorációt, asztali virágdíszt, amit ti vittetek be. Hálás lesz érte.

Manapság pedig – főként a nagyobb városokban –, amikor egymást érik az esküvők, vajon kinek az mulatságára fog elmenni a meghívott lelkész, vagy pap? Lássuk be, elég nehéz helyzetbe is kerül, hogy ő neki magának kell majd visszautasítani a 8-ból 7-et, ha valamelyikre elmegy. De ez már az ő döntése lesz.

A zsidó közösségek hagyományai, így a rabbik sokáig elkísérik az esküvő előkészületeit és résztvevőit a nap folyamán. Ezért a rabbi a legtöbb esetben az ünneplő sereggel tart, még akár beáll táncolni is (no nem EDDA-ra, Roxettre, vagy Ed Sheeran-ra), és egy-két áldást is ad az est folyamán.

Tehát gondoljátok át, mennyire fontos számotokra az eskető személye, jelenléte, és a meghívását, részvételét beszéljétek meg vele személyesen, bátran, nyíltan!

Üdv, Huba

Credit: x