Legyen-e vetítés az esküvőn?

Egyrészt van egyfajta különös modernizált félelem a párokban, hogy ülni fognak a vendégek, és ki kell tölteni az időt valami ülős programmal. Ilyenkor jó ötletnek tűnik a vetítés.
De vajon mennyi ideig mozizzunk az esküvőn? Erre lentebb rátérek.

Másrészt pedig óriási divatja van az esküvőkön a vetítésnek. Ha ez jól van el(ő)készítve, jó hangulatú, jó ritmusú, akkor igazi csemege, különlegesség mindenki számára.

Fenti kép: Andy és Laci esküvőjén mindenki jól látta és élvezte az életút filmet, Tordasi Csárda

Miről szóljon a vetítés?

Alapból ugyebár rólatok! 😉

Mindenki leginkább rátok kíváncsi, kik vagytok, honnan jöttetek, mit tudtok, és hová tartotok – immáron közösen.

A régi képek minden esetben okoznak egy bájos megrökönyödést, a bevállalós fotók kellőképpen meglepik a násznépet és jó eséllyel megnevetteti őket.

Nagyszerű lehetőség adódik ilyenkor bemutatni a családokat, akiknek annyi mindent köszönhettek.

És felvillanthattok néhány képet a barátokról, fontos emberekről, akik által lettetek azzá, akiket ma szeretünk bennetek.

Egy-két kép erejéig emléket állíthattok azoknak is, akik nem lehetnek a nagy napotokon veletek.

Ami nem sokaknak jut eszébe: ki ne örülne, ha meglátná saját magát azon a filmen, ami titeket hivatott “dicsőíteni”? Tehát ha a vendégeket is meg tudjátok jeleníteni ilyen-olyan formában – akár az aznapi felvételek beválogatásával -, akkor nagy boldogság és büszkeség járná át a vendégeitek szívét. Még azokét is, akik amúgy nem szeretik képen viszontlátni magukat.

Együtt nézni egymást egészen felemelő érzés mindenkinek!

Az esküvői vetítés fajtái

Itt csak gyorsan felsorolom (vannak közte saját ötletek is, használd nyugodtan!):

  • slideshow a saját képeitekből – aláfestő zene még lehet az ajándékdal is a sztoritokból
  • rövidfilm a jegyesfotózásról
  • rövidfilm az életutatokról (kis riport-szerű videós portrék)
  • távoli vendégek üzenetei
  • saját üzeneteitek a jelenlévő csoportokhoz, családokhoz
  • jelenlévő vendégek mobilos üzenetei összevágva (legjobb, ha meglepetésként kapjátok)
  • slideshow az aznapi képekből (némely esküvői fotós el tudja készíteni)
  • kitalált vicces történet előzetesen leforgatva
  • film arról, ki mit szeret a másikban, mit vár ettől a házasságtól, az esküvőtől…
  • közös tánc lépései, betanítás, amivel kezdődhet az egyik táncos buli-blokk
  • barátotok nyilvános lánykérését előkészítő videó
Boti és Kriszti a vetítést egy képkiállítással váltották ki (fotó: Bella Ferenc)

Milyen hosszú legyen az esküvői vetítés?

– 15 perc vajon hosszú?
– Rettenetesen!!!

Az esküvőn nem érünk rá sokáig elidőzni egy-egy feladaton, programon, hiszen annyi minden van még hátra, hogy nem szabad elhúzni semmit sem – kiváltképp a buli rovására!

Minden programpont akkor éri el a legnagyobb hatását, ha villanás-szerű, és utána hiányérzetünk támad:

  • “Ó, ezt órákig elnéztem volna…!”
  • “Ezen napokig el tudnék nevetgélni…!”
  • “De kár, hogy ilyen hamar vége lett!”

Éppen ezért be kell vállalni, hogy olyannyira rövid legyen a film, vetítés, hogy az legyen az érzése az embernek, hogy még sokáig nézte volna.

Azonban látom, hogy ha az esküvői vetítés 8 percnél hosszabb, akkor elkezdenek az emberek mocorogni, vakarózni, forgolódni, sütihez, husihoz nyúlni.

– De miéééért? 😉

Azért mert rádöbbennek, hogy ők mulatni, szórakozni jöttek, nem pedig képeket nézni.

Éppen ezért ne húzd senkinek az idegeit!
6-8 perc bőven elég, és neked is elég lesz összeválogatni hozzá a képeket (kb 6 másodperc/kép) a már rendelkezésre álló 7630 képből. Ezért aztán időben is kezdd el a képeket kiválogatni, a kisfilmet összevágni, mert elég ciki lenne emiatt karikákkal kelni az esküvőd napján!

A legjobb, ha odaadod valakinek, aki a megadott paraméterekkel elkészíti nektek ajándékba, meglepetésként.

A barátok készítették a vetítést, benne pedig Férjkiérdemlő kvízzel (Huba mobilfotó)

Mitől lesz mindenki számára élvezhető a vetítés?

Az egyik a lendületessége, felvállalt meghittsége, romantikája

A másik a technikai háttér.

Gondold át, mikor kezd nem érdekelni téged egy ilyen vetítés?

  • ha nem látod teljesen,
  • ha nem hallod eléggé.

Mi akkor a teendőd?

  1. Legyen minél nagyobb a vetítővászon, vagy vetíthető falfelület! (tudd meg, van-e a helyszínen, mekkora, milyen, mennyi idő összeszerelni, vagy neked kell-e hoznod)
  2. Legyen mindenki a lehető legközelebb a vetített képhez!
  3. A lehető legtöbb ember kényelmesen és jól lássa a vetített képet!
  4. A projektor és a násznép fejek ne takarják ki a képet! (a vetítővászon alja a fejek fölött legyen!)
  5. A filmben használt képek felbontása a lehető legnagyobb legyen!
  6. A feliratok nagyok legyenek – középtájt, vagy inkább fentebb -, és addig legyenek a “képernyőn”, amíg el lehet olvasni!
  7. A képek ne túl gyorsan váltakozzanak, ha ritmikailag nem indokolt!
  8. Változatos képi világú, legyen íve!
  9. A laptop hangját rá lehessen kötni az esküvői zenekar/DJ professzionális hangosítására! (jó előre érdemes jelezni nekik és egyeztetni velük róla)
  10. Legyen tartalék laptop!
  11. Legyen ott a film CD-n/DVD-n, pendrive-on!
  12. Próbáljátok ki előtte napon a helyszínen! (ilyenkor derül ki, hogy kell még egy hosszabbító és elosztó)
Ez szintén egy kakukktojás, mert nem filmen szórakozik Ricsi , Szilvi és a násznép, hanem a pár sztorijából élőben előadott meglepetésdalon (fotó: Bödő Viktória)

“Huba, megéred a pénzedet!”

Mondta Klári az esküvőn, miután lement a vetítés.

Automatikával föntről lesuhanó hófehér vászonra vetített a mennyezetre szerelt és a terem hangosítására kötött nagy felbontású projektor Székesfehérváron.

Az összenyitott impozáns termek végén volt a főasztal, mögötte a vászon, de a képeket a hatalmas méret miatt mindenhonnan kiválóan lehetett látni.

Kivéve a feliratokat! Ugyanis azok kép alá kerültek, és az első sorban ülő legközelebbi rokonokon kívül csak a főasztaltól felállt pár és a túl oldalon a felkonferálás után ott maradván én láttam.

Mivel a kezemben volt a mikrofon, és bár nem volt megbeszélve, a terem túl oldaláról sem tudtam engedélyt kérni, a gondosan megszerkesztett és megindítóan bensőséges feliratokat elkezdtem felolvasni már a második képtől. Sőt kiegészítettem még azokkal a pici információkkal, amit tudtam a párról, így egy mindenki számára teljes értékű vetítés zajlott le. A “közvetítésem” közben Klári a túloldalról helyeslően és hálát jelezve bólintott és biztatott, hogy folytassam.

Így sikerült megmentenem azt a hatalmas munkát, amit Klári és Csaba beletett a közös életük bemutatásába és a hiányzó édesanya megemlékezésébe.

Miután a vetítővászon újra eltűnt a mennyezetnél és a projektort is kikapcsoltuk egy nagy ölelést és a fenti dicséretet kaptam jutalmul.

Bízom benne, hogy segítettem nektek ezzel az összefoglalással.

Egy a legfontosabb! Törekedj az igényességre, bátran bízd rá olyanra az elkészítést, aki ebben jártas, szép, vagy nagyon vicces, vagy elegáns néznivalót tud kihozni a sokszor nem túl minőségi rendelkezésre álló képanyagból!

Boldog készülődést!

Üdv, Huba

Credit: Szivárvány Fotó