Sidó Dia esküvőszervező – Laudáció

Sidó Dia esküvőszervezővel – úgy is mondhatnám – viharosan indult a kapcsolatunk.

Legelőször, még 2014-ben a Káli medencében egy 180 fős esküvőn találkoztunk, ahol vacsora után azon izgultunk, hogy a híres balatoni vihar vajon megemeli és elviszi-e a fejünk fölül a golfpályára telepített sátrat. Könnyed higgadsággal vett részt a válságstábban, akikkel azon törtük a fejünket, meddig érezzük magunkat és a 15 nációt képviselő násznépet biztonságban, s mit tudunk tenni ennek érdekében.

Az áram elment, szerencsére velünk volt egy kórusra való énekes csapat, meg pár ukulele, így a sötétben is szóltak improvizált harmóniák.

Ezalatt Dia mosollyal nyugtatott mindenkit. Pedig napok óta felügyelte, hogy a zöldmezős beruházással felérő sátortelepítés, catering és dekoros kipakolása akadálymentes és gördülékeny legyen.

Aztán emlékszem a verőfényes napsütéses-napraforgós esküvőre, texaszi párnak szervezte szeretettel, mindenre figyelve – rengeteget nevettünk.

Legutóbb idén dolgoztunk együtt esküvőn, Keszthelyen (keretes történet, mert ebben a városban vezettem pontosan 20 éve az első esküvőt), amit ő szervezett. Igaz, itt is feltámadt délután a szél, de a szálloda falai végül megvédtek bennünket a teraszon megtartott hol megható, hol vicces szertartás után. Emellett az éjszakai Balcsi-parton láttunk egy vidra párt, aki a zöld pázsiton hemperegve tisztogatták szőrüket, majd furcsa testtartással odébbcammogtak.

Dia a hétvégén elnyerte a Hungarian Wedding Award együttműködési díjat esküvőszervező kategóriában. Sokan szavaztunk rá, izgultunk érte. Nem kért rá bennünket, nem lobbizott, nem hirdetett rá. Úgy néz ki, hogy teljesen organikus támogatói kör alakult ki körülötte.

Diával azért szeretek együtt dolgozni esküvőn, mert vele valóban együttműködés alakul ki az esküvő szervezése folyamán és a nagy napon. Egyértelműek a felelősségi körök, a határok, minden információt időben és előre rendelkezésemre bocsát, ami a esküvő forgatagának koordinálásához szükséges. Nincsenek öncélú, fontoskodó magánakciói (amit már tapasztaltam itt-ott), mindent sikerül vele konkrétan és vidáman leegyeztetetni.

Mindig örülök és megnyugtató, ha az esküvő előkészületeit, szervezését ő segíti. 

Szívből gratulálok!

Huba

Kép: Wendl Péter, Photofun Company