Hogyan változott meg az esküvői zene az elmúlt 20 évben

Ezzel a #Hubadúr20 cikksorozattal ünneplem, hogy 20 éve vezetek esküvőket mint ceremóniamester. Lássuk, hogyan alakult a talpalávaló ez idő alatt.

Esküvői zene nagyon-nagyon régen

Nagyon régen a táncmulatságokat egyszál hegedű, citera, furulya, élő zenekarok, népi triók, duók, vagy később harmonika, tambura kísérték. A muzsikus cigányok a környék összes dalát ismerték, vagy el tudták játszani.

A paraszti világban meghatározott rendje volt a mulatságnak: a táncrend határozta meg, mikor ki kivel mit táncolhat. Teljesen ergonónómikusan volt minden felépítve, pontosabban így alakult ki, így maradt fent az utókornak.

Tájegységenként másként nevezve verbunkkal, legényessel, ugróssal, oláhossal nyitottak, majd párválasztó vagy társas táncok következtek. Lassú csárdás, forgatós, négyes táncok, körtáncok különböző tempójú (BPM-es) zenékkel tartották fent a hangulatot. Ha elfáradtak, akkor jöhettek az összekapaszkodós andalgósok, vagy ültető/hallgató/búsuló zenék, amikre jót lehetett közösen énekelni, sírni, de legalábbis pihenni.

Vegyük észre, hogy a mai zeneszolgáltató is pont ezzel a változatossággal és felépítéssel operál.

Esküvői zene 20 éve

Még egy pici múltidézés: a 60-as években olyan is előfordult, hogy az ország legjobb beat-rock zenekarai izzították a ritmust a bálokon, iskolákban, esküvőn.

A kevésbé befutottaknak, nagyszínpadokról kiszorultaknak akadt hely a művházak színpadain és esküvőkön. Őket klubokban ismerhette meg és foglalhatta le a közönség, hatalmas klubélet lehetett annak idején.

Ezekből a tulajdonképpen igényes zenekarokból (merthogy zenei/előadói vizsgát is kellett tenniük) sok működött még 20 éve, és meghatározó bandái voltak az esküvői zene világának. Kiváló zenei tudással, összhangzással, kornak megfelelő fejlett technikával (tehát kellő hangerővel), színpadi jelenléttel meghódították a lagzikat.

A legtöbb helyen, ahol sétálni is kellett a násznéppel, élőzenével kísérni őket a a lányos háztól a templomig, onnan pedig a lagzi helyszínéig, elengedhetetlen volt a fúvós hangszer és a pergős dob, valamint a harmonika.

A technika fejlődésével, a szintetizátorok elterjedésével, de leginkább a beszerezhetőségével lecsökkent a legtöbb zenekar létszáma, és már egy-két ember is el tudta játszani a közismert számokat, hogy jóvanazúgy. Nyilván voltak közöttük is tehetségek, akik amit lehetett saját kezűleg belejátszottak, izgalmas hangszínnel, változatos műsorral eljátszottak.

Emellett megszaporodtak a kamuzenészek is, akik megspórolták a munkát, és akár egyetlen egy hangnemben végigbazseválták az egész estét. Jó esetben nem énekeltek nagyon hamisan. Bizony ennek is megvolt a piaca. Nyilván nem kérhettek el annyit, mint egy full élőben és jó minőségben játszó banda. Nem is értem, hogy kaphattak újra és újra megbízásokat, de nyilván van az a komaság és alkohol szint, ahol ez megfelelő…

Zeneileg már akkor is elkülönült a két tábor: volt, ahol a nagy slágereket kérték (Illés, metró, Omega, Hungária, Dolly Roll, további hazai és nemzetközi slágerek), máshol pedig a magyar népzenei elemepkből táplálkozó ún. mulatós zenét. Ez a fajta megoszlás a mai napig létezik. Hatalmas irodalma lett a mulatós zenének, amelyet nem csak cigányok, hanem magyar alkotók is sikerre vittek.

Egy kis zenei meglepetés: a pár sztirijából egy slágergyanús Hubadúr-dal

Esküvői zene ma

Az elmúlt 20 évben nagyon izgalmas formációk jöttek létre.

A fejlődő technikának és samplereknek köszönhetően egészen kis zenekarok, duók, triók is hitelesen meg tudnak szólaltatni régebbi és új slágereket.

A legnagyobb látványosság és hangzásban igényesség azért a nagyobb partyzenekarokban, show-bandekben leledzik, hát még ha fúvós hangszert is megszólaltatnak!

A vendégvárás, garden party, szertartások idejére újra divat vonósnégyest, akusztikus duót hívni, ami egyszerűen kilendít bennünket a megszokott rádió vagy lounge zenét nyomó éttermek és bevásárlóközpontok hangulatából.

Ahol élőzene szól, mindenki számára felértékeli az élményt, pedig mindannyiónk zsebében ott lapul a világ összes zenealbuma, koncertfelvétele.

Amiben nem változtunk: az igazán nagy slágerekkel nem lehet tévedni. Valahogyan mindenki biztonságban érzi a világslágerek, vagy hazai top-számok alatt.

A legnagyobb vátozást az esküvői DJ-k, DJ-csapatok hozták. Bárkinek a kívánságát tudták teljesíteni, és egyre igényesebb szettel, egyre nagyobb hangerővel lettek képesek az igényeket kiszolgálni.

A zenekarok, DJ-k törekedtek az egyre dizájnosabb megjelenésre, látványosságra, hiszen felismerték, hogy az egyre több pixelt megörökítő fotósok, filmesek képein már ők is sokkal jobban kivehetők. Nem utolsó sorban a hangulatra és a fennmaradó képanyag minőségére is jótékony hatással lettek.

Megjelentek a beltéri csillagszórók (hideg szikragépek), amelyek a nyitótánc, a torta pazar kiegészítőivé váltak.

A lelkes zenekarok örömmel veszik, ha megtanulhatják a pár egyik kedvenc számát, esetleg ha kísérhetik a menyasszony vagy vőlegény meglepetés éneklését. Felbecsülhetetlen produkciók születtek már így.

A zeneszolgáltatók vették át a kitelepült szertartások hangosítását is, ami plusz feladatért egy kis plusz pénzt el tudnak kérni.

A komplex szolgáltatásokat nyújtó esküvőhelyszíneknek köszönhetően megcsappant a helyszínek közötti sétálás, így tömegesen szükségtelenné vált a mobilzenélés szuperképesség.

Ahogyan a menyasszonytánc is kezd kikopni egyes rétegekben, helyette inkább önfeledt, sorbanállás-mentes bulit tartanak, az ajándékozást pedig megoldják személyesen, kicsit több időt rászánva.

Hubadúr

Kép: Szabó Balázs (Szaszu és Laci esküvője)
Domján Endre (Eszter és Dominik esküvője)