Van olyan, hogy nem szeretik a ceremóniamestert?

Azokat a ceremóniamestereket alapból nem szeretik, akik felsőbbrendűséget, elöljáróságot mutatnak magukból és feje tetejére állítják a világot. 

Velem is megesett párszor, amiért biztosan nem szerettek meg az esküvő helyszín dolgozói az adott pillanatban. Egy célorientált ceremóniamester könnyen hozhatja őket zavarba, új helyzetbe az esküvői szolgáltatókat.

Máris le kell szögeznem: bármi javaslattal élek, az sosem öncélú: mindig és minden a pár és az esküvő érdekeit szolgálja.

Már meg sem lepődök az első reakción, ami mindig ez: “de mi nem így szoktuk!”

Cremóniamester a szertartáson

A polgári szertartás elrendezésénél – a templomival ellentétben – , nem csak lehet, hanem kell is kedvezni az örömszülőknek, hogy minél többet lássanak belőlük. Éppen ezért törekszem a szereplőket, az anyakönyvvezető vagy szertartásvezető asztalát a lehetőséghez mérten elfordítani.

Szerintem egyáltalán nem hátrány, ha a párt felismerhető oldalról látva megörülhetünk, kinek is az esküvőjén vagyunk éppen.

Minden esküvő egy picit színház is. Nem, nem azért, mert színlelne valaki valamit, hanem van egy fontos jelenet gyönyörű díszletbe rendezve és van hozzá nézőközönség.

Ezért gondolkodom mindig úgy, hogy ne veszítsünk el egyetlen egy nézőt sem, mindenki részesülhessen az élményből, amiért elhívták.

Gondoljunk csak bele, hogy elhívjuk Mari nénit az ország másik végéből, Gabát a Föld másik oldaláról, és ők azon kapják magukat a számotokra legmeghittebb szertartáson, hogy nem látják, nem érzékelnek ebből egy morzsányit sem.

Ceremóniamester mint hangmérnök

Zenész féle ceremóniamesterként érzékenyen érint, amikor a szertartás zenéjét valaki csak úgy elvágja, mert az anyakönyvvezető már sietne a mondandójával. Ilyenkor a vendégek is feszengenek, csak nem tudják megfogalmazni, hogy mitől.

Az ergonómikus zenei aláfestés lassan indul, és lassan halkul el. Lehetőleg a közismert frázisok, versszakok vagy refrén végén, a zenei ívet kicsengetve, kivárva szabad a zenét elhalkítani. Ez csupán 10 másodperc többletet jelent, viszont jólesik mindenkinek.

Gondoljunk csak bele, a rádiót hallgatva milyen bántó, amikor az utolsó hangokba, dallamba belevágják hirtelen a reklámot. Pont ilyen zavaró a nagy szeretettel és gondossággal kiválasztott, ám érzéketlenül levágott esküvői zene.

Ezért szoktam jelezni a keverő kezelőjét

Ceremóniamester az étteremben

Félreértés ne essék, nem főnökösködésből pozícionálom magam. Annyi a kérdésem csupán mindig, hogy lehet-e valamit jobban elvégezni.

Éppen ennek jegyében cseréltettem/vasaltattam már ki terítőt a vscora helyszínén, ha nem tartottam elég tisztának, simának.

A tortavágás helyszíne az étteremnek látszólag teljesen lényegtelen, hol zajlik, milyen fényviszonyok, milyen háttérrel, milyen kellékkellel zajlik. Természetesen a jól sikerült képeket végül mindannyian szívesen mutogatnánk, de ezt előre kell átgondolni.

Ezért szoktam minden esetben a kamerásokkal egyeztetni, hol lesznek a fényképezéshez a legmegfelelőbb fényviszonyok, hol díszíti a terem dekorációja, fényei a komponálásra váró képet.

Azt saját szememmel is kiszúrom, hogy hol van a Toalet, Tűzcsap, Vészkijárat felirat, vasradiátor, tilosonnanlevenni-falikép, tehát azok elé biztosan nem rendezem a jelenetet.

Adódnak ebből kisebb harcok, hiszen, “tényleg nem úgy szoktuk”. Megnyugtató kommunikációval természetesen rendezhető a látszólagos konfliktus, és sok esetben még örülnek is utólag, hiszen plusz munkát egyáltalán nem jelentett.

Hasonló “mumus” a torta mellé azonnal odatenni a tányérok tornyát, a vízbe áztatott nagykést, és a villákat. Igen, minden esetben megkérem, hogy a torta önmagában érkezzen be, és egyedül tündököljön, tányérok, villák és Közép-Európa legnagyobb vágókése nélkül.

Ceremóniamester mint stylist

Emlékszem, remek ötlet volt vattacukrost hívni az egyik bohém pár esküvőjére. Szépen előkészült kis mobilkocsijával, “befűtötte a kazánt”, és rázendített az első pufi vattacukorra. Akkor lettem figyelmes arra, hogy szakadt pólóban kergette a hurkapálcikával a táncoló vattafelhőt.

Meglepetésére megkértem, hogy öltözzön át. Jelezte, hogy ő nem tudja összekoszolni a másik pólóját a kifickándozó ragacsokkal.

Képzelheted, hogy az öltönyös, estélyis ruhák között hogyan nézett ki egy maszatos, szakadt szürke pólós figura, még ha színes csodákat is varázsolt.

Így adtam rá végül saját váltóingemet.

Hiszem, hogy minden esetben a meglepettség előbb-utóbb átcsap megértésbe, és akár új szokás honosodik meg, ha bebizonyosodik az előnye és az értelme.

Huba

Credit: Tony Photo